(Napjainkban)
- Jane pia, Linsey asztal, Pete kedvezmény!
- Igenis, anyu! - vágtuk rá mindhárman, mire Tia szúrós pillantásokkal jutalmazott minket. Tehát Pete-tel megyünk a pulthoz piát venni, míg a drága barátocskám minden báját bevetve próbál egy kis árengedvényt szerezni a pultoslánynál. Mire végzünk Linsey foglal nekünk egy asztalt. Ez a mi kis díszes társaságunk. Linsey, a legfiatalabb, bohókás csajszi, fekete hajzuhataggal és vele született ellenállhatatlan bájjal. Tia, akit élénkvörös hajzuhatagáról már messziről ki tud szúrni az ember és anyáskodó természete mellé határozottság társul. Pete, az én kis életvidám, örök-gyerek, elragadó legjobb barátom. Mondjuk elég meglepőnek tartom, hogy általában nehezen nyílik meg az embereknek, mivel a mi köreinkben egy valódi kisördög. Jó szokásomhoz híven, most is elcibáltam őket Vegas legmenőbb pubjába, a Red eyes-ba. Egy darabig szerintem ide is fogunk járni, mivel pár hete kaptam itt munkát és ez eddig rekordidő, hogy nem rúgtak ki.Egyébként is imádom a helyet, ugyanis elég neves rock bandák járnak ide fellépni.Pár óra alatt kissé leittuk magunkat. Mit kissé, olyan segg részegek vagyunk, hogy egymásra támaszkodva is alig bírunk ülve maradni. Ekkor veszem észre, hogy Maya, a főnököm közeledik felénk, rákvörös fejjel. Miért ilyen dühös? Talán mert túl sokat ittam, annak ellenére, hogy itt dolgozom? De hát megmondta, mikor idejöttem, hogy mikor dolgozom, nincs pia, viszont, ha vendégként jövök, ugyanúgy kezel, mint bármelyik idetévedő alakot. De hát akkor mi a probléma? Elmélkedésem félbeszakítja, hogy elém ér.
- Tudsz segíteni? - néz rám, majd végignéz a társaságunkon - Vagy tudtok?
- Miben szivi? - villant egy csábos mosolyt, Pete, mire combon csípem. Nehogymár kikezdjen a főnökömmel, ha úgy szakítana vele, mint az eddigi barátnőivel, ugrik az állásom.
- Úgy volt, hogy ma egy eléggé népszerű banda lép fel, de az utolsó pillanatban visszamondták. Nézzetek körbe! - csak most tűnik fel, hogy a bár a szokásosnál is ezerszer zsúfoltabb. - Több, mint a társaság fele miattuk jött és nem akarom megtudni, mi lesz a reakciójuk, ha semmilyen műsort nem kapnak. Az se javít a helyzeten, hogy be vannak állva, mint az állat. - fejezi be kétségbeesetten. Hát, jó lenne nyalni kicsit a főnöknél, szóval, ha meg akarom valósítani az ötletem, be kell vetnem minden bájamat.
- Pete? - rebegtetem a szempilláimat az említett felé.
- Nem cicus, Eszedbe se jusson!
- De miért? - vágom be az áldurcit.
- Azért, cicus, mert leittam magam a sárga földig és úgy nehéz gitározni. Legalábbis, nem hangzana jól. - na igen, Pete valami bandában basszeros, tehát profi.
- Harapj citromba, az nálam mindig bejön. - kotyogja be az ötletet Linsey.
- Oké. - ezzel a kis gitárosunk feláll és a pult felé sétál egy citromért. Mikor szerez egyet elég hülye képet vág, ugyanis a harapásból az lett, hogy lenyelte. Bravo. Mondjuk bejött, mivel feltartja a hüvelykujját és a színpad felé indul. Mire felér, már egy gitár lóg a nyakában. Leül a színpad szélére és lóbálja a lábait, majd a húrok közé csap. Szó szerint. Az ájulás határán vagyok. Aztán felismerem a dallamot. Ezt tudja. Ezt tudja, még ha álmából is ébresztik fel. Nekem is ezt szokta játszani, ha magam alatt vagyok.
- Hát van Isten! - sóhajtok fel, mire kapok Maya-tól egy hátbaveregetést, aztán már csak azt látom, ahogy kecsesen a pult felé szambázik. Mikro újra a színpad felé nézek, már csak a pulzáló tömeget látom.
- Gyere! - húzom Linsey-t a táncparkett felé. Mondjuk felesleges, mivel nem ellenkezik. A szám végére senki sem fárad el, legalábbis mi eléggé fel vagyunk pörögve ahhoz, hogy egy szuszra lenyomjuk az éjszakát. Pete is csatlakozik a párosunkhoz, miután átadta a gitárt egy önként jelentkezőnek. Éjfél körül járhat az idő, viszont úgy érzem, a lábaim helyén csak tonnás súlyok nehezednek. Visszasétálok az asztalunkhoz, ülőhelyben reménykedve, viszont Tia épp egy szöszivel flörtölget, úgyhogy jobbnak látom, ha a pultnál keresek magamnak egy széket. Hát igen. Én erre gondoltam...a bárpult roskadásig tele van emberekkel. Próbálok odaférkőzni, sajna kevés sikerrel, így inkább visszamegyek táncolni. A parketten sikerül összefutnom Pete-tel.
- Linsey? - érdeklődöm barátnőm holléte után, mivel eddig úgy tudtam Pete-tel táncol.
- Lelépett valami csávóval. - ránt vállat.
- Táncolsz velem, cicus? - vigyorog rám, mire kisöprök egy fekete tincset az arcából, ami a szemébe lógott.
- Nem azért jöttünk? - kérdezek vissza. Zárásig szinte megállás nélkül ropjuk, a jobbnál jobb slágerekre. És ez még csak egy laza, nyárkezdő bulinak számít.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése