9. fejezet : Látogató

Elindulok az ajtó felé, ám pontosan előtte megtorpanok. Az utóbbi hetekben elég dolgon mentem keresztül ahhoz, hogy berezeljek egy kopogtatótól. Be kell szereznem egy kukucskálót. Végül lassan elfordítom a kilincset. Egy magas alak áll előttem, feje lefelé hajtva. Göndör hajáról már azelőtt felismerem, hogy a szemembe nézne.
- Harry. - biccentek neki köszönésképp.
- Hello Jane. Hogy telik a napod? - kérdezi ártatlan mosollyal.
- Mit akarsz? - összehúzott szemmel kérdem, mire arca komoly lesz és fejét oldalra dönti.
- Tegnap nálad maradt valamim. - feleli, mire nekem egyből beugrik a kabát.
- Várj, hozom. - azzal otthagyom a küszöbön és elindulok a fürdőbe a dzsekijéért. Pontosan ott van, ahová pár perce dobtam. Gyorsan felkapom és kifelé indulok, de a küszöbön nekimegyek valaminek. Felnézek és Harry áll életnagyságban előttem.
- Ki a fene mondta, hogy bejöhetsz? - kérem számon idegesen.
- Senki. - vigyorog idiótán - Köszi a kabátot. - elveszi tőlem az említett tárgyat, majd leveti magát a kanapémra és bekapcsolja a tévét.
- Te meg mit művelsz?
- Kényelembe helyezem magam.
- És megtudhatnám, hogy miért? - értetlenül bámul rám.
- Hisz már mondtam, Jane Davis. Jössz nekem egyel.
- Ezért megjelensz, engedély nélkül betrappolsz a lakásomba és nekiállsz tévét nézni?
- Ja. - kezd eltűnni a vidámság a hangjából, de nem is érdekel. Leszarom, milyen nagy bűnöző vagy fenegyerek vagy akárki is ő, nincs joga ehhez.
- Értem. Akkor most azonnal tűnj el innen vagy.. - nem tudom befejezni a mondatot, mert Harry elém áll és fölém magasodik.
- Vagy? - kérdezi közelebb hajolva hozzám- Különben mi lesz, Jane Davis? - gúnyosan mosolyog rám, amitől megjelennek gödröcskéi. Tudja, hogy semmit se tehetek ellene.
- Azt még nem tudom, de garantálom, hogy semmi jó! - nem bírom kimondani mosolygás nélkül, talán a túlzott közelsége miatt. Halkan felkuncog, majd ismét visszatér trónolni a kanapémra.
- Úgysem maradhatsz, mindjárt indulok dolgozni. - mondom, majd kikapcsolom a tévét és felkapom a táskám.
- Oké. -válaszolja. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen eltűnik. Kiengedem Harryt a bejárati ajtón, majd kulcsra zárom. Levonulok a lépcsőn, hallom, hogy ő is jön utánam. Mikor kilépek a lépcsőházból köszönés nélkül veszem az irányt a klub felé. Harry követni kezd. Eleinte azt hiszem, hogy erre parkol a kocsija, de pár sarok után már elég zavaró, ezért megtorpanok. Az ő léptei is elcsendesülnek mögöttem. Megfordulok.
- Harry mit.. - a számat hirtelen betapasztja kezével, mire elfog a pánik. Nem akarom, hogy valaki megint ezt csinálja.
- Cshh..ne szólíts így nyilvános helyen. - gondosan körbenéz, meghallotta-e valaki a nevét és csak aztán néz rám. A szemeim megteltek könnyel a hirtelen rémültségtől.
- Mit csinálsz?
- Megyek veled dolgozni. - varázsol arcára egy diadalittas mosolyt, mire én fújtatva megfordulok és gyorsabban kezdek lépkedni. Ezután mellém lép és tartja a tempómat, ami nem esik nehezére, hála hosszú lábainak.
- Hey, most mi rosszat mondtam? - nem reagálok, ezért megállít és maga felé fordít, így meglátja könnyeimet. Szemei kikerekednek, mire leesik neki, mi történt.
- Jane...csak, az emberek nem igazán tudják..a nevem és...kérlek ne sírj már. Én nem akarnálak bántani. - zavarában többször hajába túr. Minek van zavarban?
- Harry, hagyd. Nem fontos csak.. - ránézek és sóhajtok - van rá esély, hogy ne kísérj el dolgozni? - vonásai megnyugszanak és arca felvidul, amiért befejeztem a pityergést.
- Nem túl sok.
- Akkor igyekezz, mert késében vagyok. -felelem és tovább gyalogolok, Harry meg a nyomomban. Pár perc séta után megérkezünk a bárba. Lepakolok a szokásos helyemre és a pult felé veszem az irányt, Harry pedig követ. Még nincs túl nagy tömeg, de érdekes, ahogy többen félrehúzódnak, amerre megyünk. Mármint inkább Harry miatt. Beállok a helyemre, Harry pedig leül egy bárszékre velem szemben.
- Bájos hely. - néz körbe, miközben rám sandít.
- Az. - értek vele egyet.
Hamarosan elkezd ömleni a tömeg. Hatalmas forgalom van és alig látok ki a munkából. Ész nélkül adom az italokat, miközben Harry két kézzel felkönyököl a pultra és fejét karjain támasztja. Egész este kiskutyaszemekkel bámulja, ahogy dolgozom.
- Adsz egy whiskeyt? - szólal meg. Kiöntöm az italát és az orra elé tolom.
- Ezzel ki vagy engesztelve? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Már majdnem. - morog mosolyogva majd meghúzza a poharát. Én csak szemet forgatva pörgök tovább. Az órák telnek, egyre több a vendég, alig van pihenő. Harry nem mozdul el a pulttól, folyamatosan szóval tart és édes semmiségekről fecsegünk. Hirtelen előbukkan Maya.
- Hello Jane! Vége a műszaknak, pultos csajszi. - közli nevetve én pedig egy hálás pillantás kíséretében lehuppanok egy üres helyre Harry mellett. Amint elhelyezkedem Harry nyújt nekem egy ökölpacsit, mire furán nézek rá ő pedig egy mosollyal ajándékoz meg, mire nevetve öklözök le vele. Maya érdekesen méregetve halad el mellettünk.
- Ramsay. - biccent neki komoly arccal, amit Harry is viszonoz. Nem értem. Nem tudom miről beszélt Linsey, nem tudom miért félnek tőle az emberek. Nekem egy teljesen átlagos huszonévesnek tűnik.
- Táncoljunk! - ajánlja fel.
- Alig állok a lábamon. Semmi energiám nincs, de tényleg. - nézek rá a lehető legálmosabb szemekkel.
- Akkor máshogy mondom. Táncolunk. - ezzel feláll és magával húz engem is, mire fáradt nyöszörgést kap válaszul. Bevezet a táncparkett egy kevésbé zsúfolt helyére. Egy pörgős szám megy, amire egyből elkezdem finoman rázni a fejem. Ekkor Harry elkapja mindkét kezem és elkezdünk táncolni. Meglepődöm, hogy nem próbál rám nyomulni, vagy vészesen közel húzni magához, csak kényelmesen táncolunk. Többször megpörget és rengeteget nevetünk. Hajnal körül végleg kikészülök, úgyhogy szólok Harrynek, hogy hazamegyek.
- Elkísérlek. - kiabálja túl az üvöltő zenét, mire hálásan bólintok. Amint kijutunk a fülledt helyről, mélyen beszívom a friss levegőt. A hazafelé vezető úton átvágunk egy parkon. Szinte kihalt az egész város, csak a holdfény és néhány lámpa világít hangulatosan. Egy keskeny úton haladunk a park közepén. Harry a virágzó fákat bámulja.
- Nincs túl sok park Vegasban. - mondja - Nagy kár.
- Szerintem is. Sokat járok ide. Olyan...megnyugtató hely. - Harry csak egyet értően hümmög, de el van foglalva a kilátással. A járda mentén egy kis részen mesterséges patak csordogál. Amíg Harry nem figyel finoman meglököm ő pedig beletrappol a vízbe, mire hatalmas kacagásba kezdek.
- Jane! Te kis... - harapja el a mondatot és elkezd felém rohanni. Nevetve kezdek menekülni előle. Végül egy hatalmas szökőkút körül kergetőzve kötünk ki. Szerencse, hogy éjjel nem jár erre senki, különben kicsit dilisnek néznének minket. Harry végül hátulról kap el és felemel a levegőbe, aztán elkezd pörgetni.
- Tegyél már le! - nevetek, miközben a göndör még mindig forog velem. - Hallod? Harry! - kezdem el csapkodni a karját, mire kacagva letesz és a kezemet elkapva a lakásom felé kezd húzni. Hűha. Egy ilyen rossz hírű pasi kézenfova sétál valakivel az utcán, miután fogócskáztak a parkban. Úgy döntök, nem érdemes többet filóznom azon, hogy ki mit mond Harryről. Amíg velem ilyen, semmi kifogásom nincs a társasága ellen. Lassan az utcámhoz érünk, mikor dideregni kezdek. Hülye ujjatlan top.
- Fázol? - kérdezi Harry, látva a remegésem.
- Kicsit.
- Tessék. - a vállamra teríti bőrdzsekijét. Megint itt tarunk.
- Köszi.
Pár perc elteltével megérkezünk a lakásom elé. Harry felkísér, majd az ajtóban elbúcsúzunk.
- Akkor kösz a randit. - kacsint rám, mire értetlen fejet vágok.
- Harry, követtél a bárba dolgozni. Nem randiztunk. - megvonja a vállát.
- Engem nem zavart. Jó éjszakát, Jane Davis. - ezzel elindul le a lépcsőn, de még időben eszembe jut valami.
- Ramsay! - neve hallatára visszafordul - A kabát! - emlékeztetem, hogy nálam maradt.
- Legyen nálad.
- Miért?
- Hogy legközelebb is legyen okom jönni. - egy mosollyal eltűnik a lépcsőfordulóban, aztán már csak a lépcsőház ajtajának csapódását hallom.

8. fejezet : Ki az a Ramsay?

Reggel arra ébredek, hogy az egész testem sajog. Lassan kószálódok ki az ágyból, majd ránézek az órára. Fél 11. Levánszorgok a konyhába és megkenek egy kenyeret vajjal, reggeli gyanánt. Evés közben lassan szedem össze gondolataimat. Bevillan a tegnap este. Nicolas, a sikátor, aztán Harry. Nem tudom, mit csinálok, ha Nicolas még egyszer megtalál, nem hiszem, hogy megint ekkora mázlim lenne. Csak most jut eszembe, gyakorlatilag meg se köszöntem Harrynek, hogy megmentett. Említette, hogy az adósa vagyok, de nem tudom hogyan váltsam be az adósságom, pláne, hogy a nevén kívül semmit sem tudok róla. Elballagok a fürdőbe és megvizsgálom a tükörben a zúzódásaimat. Annyira nem tűnnek súlyosnak, amennyire fájdalmasak. Viszont a fejfájásra muszáj szereznem egy gyógyszert. Miután lenyelem a pirulámat, tárcsázom Linsey számát. Úgy érzem beszélnem kell vele, el akarom mesélni neki a történteket.
- Hello Jane baby! - köszön bele a mobilba, mire felkacagok.
- Szia Linsey. Zavarlak?
- Dehogy, miért? - kérdezi.
- Átmehetnék, most? - hangom komolyra változik.
- Persze. Történt valami?
- Személyesen elmesélem. -ezzel lerakom a készüléket. Gyorsan öltözni kezdek és próbálom magam elfogadható állapotba hozni. Egy kis smink és fésülködés után már javában úton vagyok a barátnőmhöz. Mikor odaérek sietősen kopogok az ajtón. Mindig is imádtam Linsey házát. Takaros, otthonos családi ház egy kisebb kerttel. Pár másodperc után már nyílik is az ajtó.
- Szia! - köszönök neki, de ő csak behúz az ajtón, majd leültet a kanapéjára.
- Mesélj! - tér egyből a lényegre. Aztán nekikezdek. Elmondok mindent töviről hegyire, neki pedig fokozatosan esik lejjebb és lejjebb az álla a sztorimtól.
- Szóval visszajött az elmebeteg exed és Ramsay mentett meg? - a mondat végét szinte suttogva ejti ki.
- Nem is jártunk, szóval Nicolas nem az exem! - javítom ki.
- Nem az a lényeg.- legyint le - Ramsay megmentett? - értetlenség látszódik mindkettőnk arcán, az övén a meglepettségtől az enyémen pedig Linsey különös érdeklődése miatt Harryről.
- Igen, de ne bámulj már így? Miért ilyen nagy szám?
- Te nem hallottál még az ürgéről?
- Nem! Kellet volna vagy mi van? Bökd már ki! - sürgetem. Tényleg nem tudom mire ez a nagy döbbentség.
- Hát kéne..mármint Las Vegasban gyakorlatilag mindenki ismeri a nevét. - egyre jobban össze vagyok zavarodva.
- A szülei nem élnek, egyedül van itt. Vegasban kóborol és a rendőrség többször kapott bejelentést utcai verekedések, rablások kapcsán Ramsayről. A legtöbben őrültnek tartják, van, aki tiszteli, van, aki nem hiszi el, hogy létezik, de egy dolog mindenkiben közös. Félnek tőle, irtózatosan. - fejezi be monológját.
- Tessék? De miért? Hisz megmentett, vagy mi?
- Tudod Jane, a srácot övezi egy legenda, úgymond. 15 évesen felgyújtotta a házukat, amiben a szüleivel éltek - mélyen a szemembe bámulva beszél - az anyja és az apja is bennégett. - a torkom hirtelen teljesen kiszárad.
- D-de hogyhogy nincs börötnben?
- Az eset után nem vonták felelősségre, mert gyerek volt, így csak 1 hónapot kellett a diliházban töltenie. A zsaruk pedig úgyszintén fosnak tőle, meg amúgy sem tudja senki, hogy hol van. Sőt, a nevét se árulja el senkinek.
- De most mondtad, hogy mindenki ismeri Ramsayt.
- Igen, de ennyi. Nem tudják a teljes nevét, úgy hallottam, még az anyakönyvi kivonatát sem találják.
- Harry.. - suttogom magam elé, mire Linsey felhúzza a szemldökét. - nekem azt mondta Harry Ramsay a neve. - meghökkenve néz rám.
- Linsey, ezek csak mesék, senki sem tudja bizonyítani, hogy igaz-e vagy sem.
- Apám rendőr. Ő mesélte a nagy részét a a dolognak. - taps nekem. Megmentett egy pszichopatától Las Vegas leginkább körözött embere, akitől még a rendőrség is fél. Remek.
- És ha megkeres azzal, hogy adjam neki vissza a szívességét?
- Miután elárulta neked a nevét, ami nem hiszem, hogy az igazi volt, szerintem nem keres meg újból. Gondolom nem szeretné, ha túl sok rá vezető nyom akadna. De azért vigyázz magadra rendben?
- Azon leszek. - küldök felé egy mosolyt. Ezután pár óráig még beszélgettünk, majd egy öleléssel búcsút veszünk és hazaindulok.  Munka előtt még van egy kevés időm. Addig elütöm az időt egy kellemes habfürdővel. Bemegyek a fürdőbe, majd levetkőzöm és bedobom a szennyesbe a ruháimat. Csak egy pillanatra pillantok be a szennyeskosárba, de feltűnik a fekete bőrdarab. Nem emlkészem, hogy a dzsekimet a szennyesbe dobtam volna. Lassan kiemelem a ruhadarabot és a szívem kihagy egy ütemet. Ez az övé. Ramsay bőrkabátja. Tegnap nálam maradt. Ebben a pillanatban ütemes kopogást hallok az ajtómon.

7. fejezet : Jössz nekem eggyel

Két héttel később...

Muszáj szereznem egy kávét. A nap lemenőben van és nagyjából fél óra múlva indulnom kéne dolgozni. Gyorsan felkapom a bakancsomat és a táskámat, majd megindulok a legközelebbi kávézó felé. Miután halálra rémülve estem be Petehez azon a reggelen, mindent elmeséltem neki Nicolasról. Pete és a banda pedig válságba került, miután az a szemét eltűnt. Azóta senki sem látta. Biztos rájött, hogy nem fogom tartani a számat. Megérkezem a kávéházba. Két vaníliás kávé elfogyasztása után, úgy látom jó lenne elindulnom. A bárban Maya és a többi pultos lány is egy-egy kedves mosollyal köszönt. Teljesen átlagos az éjszaka, nincs túl nagy forgalom és egy ismerősbe se botlok bele. Hajnali 1 körül Maya haza is enged. Kilépek a klubból majd hazafelé veszem az irányt. Az utcák szinte teljesen kihaltak, csak a halk lépteimet hallom. Sorban haladok el az este felkapcsolt magányosan álldogáló lámpaoszlopok mellett. Tőlem balra pár méterenként sikátorok sorakoznak. Mikor elhaladok az egyik mellett, mintha valami mozgást észlelnék. Valószínűleg képzelődöm, úgyhogy nyugodtan haladok tovább. Ám hirtelen egy nyirkos kéz tapad a számra és beránt a szűk utcába. Kapálózok és próbálom megütni az illetőt, de semmit sem érek el vele. Sikítok, de a keze eltompítja a zajt és az amúgy is sivár utcán nem hallaná senki. Teljesen kétségbe esek amikor egy ismerős hang suttog dühösen a fülembe.
- Tönkre tetted a karrieremet te cafka. - az alkohol szaga csak úgy dől a leheletéből - most majd megtanulod, hogyan tartsd a szád!
Nicolas durván nekilök a falnak, mire torkomból egy erőtlen nyögés tör fel, de nincs időm segítségért kiabálni, mert számat szorosan bekötözi nyakában lógó kendőjével. Végre látom az arcát. Szeme karikás és még rémisztőbben néz ki, mint legutóbb. Előránt egy kést szemem pedig kikerekedik a félelemtől. Az adrenalin dolgozik bennem és minden erőmmel szabadulni próbálok, de reménytelen. Kezdek fáradni és minden bizonnyal ez a célja. A kést lassan végighúzza az arcomon én pedig ledermedek. Riadt tekintetem láttán csak önelégülten mosolyog. Aztán elkezdek félni. Nagyon. Amikor a felsőm aljától kezdve nekilát kettévágni a pólómat egész testemben remegek. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve jó erősen tökön térdelem, de alig rezzen meg rá, inkább csak még dühösebb lesz. Állkapcsát megfeszítve tekint rám és fejemet erőteljesen belevágja a falba. Gyötrő ordítás tör fel belőlem fájdalmamban, az ájulás szélén állok, ő meg csak kinevet és folytatja kínzásom. Szemeimet lehunyom és remegve zokogok csendben.
- Hey! - félájult állapotomban fel se fogom az idegen hangot. Egy pisztoly kattanását hallom. -Húzz innen! Most!
- Ramsay... - Nicolas suttogja meghunyászkodva és elenged. A váratlan mozdulat miatt összesek, mivel eddig gyakorlatilag ő tartott.
- Nem hallottad?! Még mindig enyém a város szóval hordd el magad! - kinyitom a szemem, hogy erre a titkos Ramsay vezetéknevű alakra nézhessek. A sötétben lényegében annyit tudok kivenni, hogy magas és kócos, sötét haja van. Nicolas lassan eloldalog tőlem és a srác felé veszi az irányt. Mikor odaér közel hajolva hozzá beszél.
- Mintha te nem vettél volna már részt ilyenekben.
- Ne kötekedj velem, főleg, ha fegyver van nálam! Nőket pedig sosem.. - a beszélgetésük kezd elmosódni a fejfájásomtól. Becsukom a szemem és mire kinyitom, Nicolas már nincs sehol csak a titokzatos férfi áll előttem. A pisztoly már nincs a kezében. Lehajol hozzám majd kezét arcomra simítja. Megrándulok a fájdalomtól, amit a Nicolas okozta sérülések érintése okoz, mire állkapcsa megfeszül.
- Rendben vagy? - kérdezi. Arca kifejezéstelen ahogy tekintete enyémbe mélyed.
- Persze, nem látszik? - remélem a szarkasztika kivehető a hangomból. Válaszul kapok tőle egy féloldalas mosolyt. Megdördül az ég, mire mindketten felnézünk. Aztán megérzem az esőcseppeket az arcomon.
- Hazajutsz? -kérdi.
- Azt hiszem..- viszont válaszomat egyből megcáfolom azzal, hogy miután megpróbálok felállni, összecsuklom. Ramsay sóhajt egyet majd beletúr hajába. Nem is kócos, csak göndör. Bőrkabátját leveszi majd vállamra teríti, azzal menyasszonyi stílusban felemel. Pár perc séta után megérkezünk egy fekete, lesötétített ablakú autóhoz. Ramsay kinyitja az ajtót, majd finoman betesz az anyósülésre. Elárulom neki a címem és hazafuvaroz. Nem jó ötlet megbízni egy vadigenben és beülni vele egy sötét autóba, de jelenleg nincs nagyon más választásom, ha ma haza akarok jutni, ráadásul megmentett. Annyira nem lehet szörnyű ember. Miután megérkezünk, kisegít az autóból. Mikor sikerül megállnom a lábamon visszaül. Még időben jut eszembe valami, így bekopogok az ablakon, mire ő lehúzza és kérdőn tekint rám.
- Hogy hívnak? - úgy tűnik kérdésem meglepi, majd titokzatos mosollyal az ajkain válaszol.
- Harry Ramsay. És kegyedet?
- Jane Davis.
- Ez esetben, Jane Davis van egy rossz hírem. Jössz nekem eggyel. - egy kacsintással beindítja a motort és elhajt mellőlem.