- Ha nem hiszed el, nézd meg a bal kézfejét. Amikor felgyújtotta a szüleit állítólag egy V alakú apró égésnyom maradt a kezén.
- Linsey, ugye tudod, hogy ez hülyeség? - Remek. Eljövök a legjobb barátnőmhöz, hogy meséljek neki a Harryvel töltött esténkről, erre ezt kapom. Berögződése ez az idióta legenda.
- Menjünk el egy kávézóba! - fogalmam sincs, honnan szerezte meg a számom. De megvan neki. A reggelim közben megcsörrent a mobilom, ismeretlen számot jelezve. Felvettem és Harry Ramsay szólt bele. Állítása szerint szeretné megismételni a tegnap estét. De azt már nem találta ki, hogy hová vigyen, szóval együtt kell találgatnunk.
- Kávézó? - fontolgatom az ajánlatát.
- Na, jó lesz?
- Azt hiszem, ez teszik. - mosolygok magamban.
- Oké 2-re legyél kész!
- Rendben. - köszönés nélkül szakítom meg a hívást. Egy darabig forgatom a kezemben a telefont és végül arra jutok, elmentem a számát. A biztonság kedvéért. Megreggelizek, majd előkapom a kedvenc könyvem és olvasni kezdek és pár óráig beleveszek a történetbe. De még így is marad 2 órám amíg megjön Ramsay. Így úgy döntök felöltözöm és lemegyek fotózni. Na igen, a másik nagy hobbim. Imádok képeket készíteni, egyszer ki is állítottak párat a képeimből. Elhagyom a lakásom és elindulok. Fogalmam sincs mennyi idő telik el. Fényképezem lombos fákat, elöregedett padokat, néhány szerelmespárt és a zsúfolt utcákat. Visszafele igyekezve megnézem őket és kiválasztok párat az igazán jól sikerültek közül. Amikor befordulok az otthonom utcájába, megpillantok egy magas, göndör alakot egy motornak támaszkodni a bejáratom előtt, égre meredt tekintettel. Arcom elé tartom a gépemet és pár kattintással ellövök róla egy-két fényképet. Mosolyogva indulok el felé. Pár lépésre tőle észrevesz és két puszival köszöntjük egymást.
- Hol jártál, Jane Davis? - kérdezi.
- Fényképeztem. - felelem, felmutatva a fényképezőmet.
- Valóban? - kérdi felhúzott szemöldökkel.
- Valóban.
- Megnézhetem? - kéri a gépem felé nyúlva, amit én rendíthetetlenül húzok magam felé.
- Nem! Sose nézheti meg senki!
- Nem? - kérdezi játszva lebiggyesztett ajkakkal.
- Jó, kiállításokon igen, de az más. - nevetve csóválja meg fejét és a mellettünk álló motor üléséről elvesz egy sisakot és a fejébe nyomja, a másikat pedig felém nyújta.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy azzal megyünk? - kérdezem ijedten a motorra mutatva.
- Miért? Bajod van a sebességgel? - .kérdezi kacéran.
- Nincs, csak azzal, hogy te fogsz vezetni.
- Bízz bennem. - kéri elkapva a pillantásomat. Szemébe bámulva bólintok egyet.
Felül a járműre én pedig mögé. Hátranyúlok, hogy tudjak kapaszkodni, ám ekkor leesik, hogy hátul bizony nincs kapaszkodó, szóval vagy megölelem vagy leesek. Mielőtt dönthetnék, beindítja a motort én pedig ijedten kulcsolom össze karjaimat dereka körül, mire egy kuncogást kapok válaszul. Finoman fejbe kólintom a sisakját, mire még jobban nevetni kezd. Aztán elindulunk. Ültem már motoron s egyszerűen imádom az érzést, amikor adrenalinnal telve száguldozunk. Mondjuk erre nincs most lehetőség a belvárosban, de így és elég élvezetes, főként, hogy Harrybe kell kapaszkodnom.
Pár perc után megérkezünk egy kicsi, ámde annál hangulatosabb kávézóba. Helyet foglalunk és hamarosan megjelenik a pincérnő.
- Mit iszol? - kérdezi Harry.
- Egy Capuccino lesz. - felelem derülve.
- Én ugyanezt. - mondja Harry.
Amíg kihozzák a kávénkat, kissé kínos csend telepidk ránk, bár lehet csak én érzem annak.
- És neked van hobbid?
- Hobbim? - Kérdezi csodálkozva felém kapva a fejét.
- Aha. Az enyém a fotózás. A tiéd mi? - válasz helyett hosszasan néz a szemembe. Lassan kezdek zavarba jönni. Ez csak egy egyszerű kérdés, elképzelni sem tudom, mit kell ennyit agyalni rajta.
- Zongorázom. - mondja szinte suttogva.
- Valóban?
- Valóban. - ebben a percben kihozzák a kávénkat. Én teszek bele egy kis cukrot és elkezdem kevergetni. Mikor felnézek, látom, hogy Harry megint bámul, mint aznap este.
- Mit tudsz nézni folyton? - kérdezem kicsit oldalra billentve a fejem.
- Tetszenek a szemeid. - feleli játékosan - Mindig csillognak..
- Köszi.. - motyogom vigyorogva. Ettől a megjegyzéstől kezdve mindenféléről kezdünk csevegni. Kutyákról, halálról, évszakokról, álmokról, bulikról. Egyszerűen felszabadulok és ahogy látom, ő is.
Kezemet az asztalon pihentetem. Miután elmesélt egy viccet, amin mindketten hosszan nevettünk, tekintete a kézfejemre siklik, majd elgondolkozva kulcsolja vele össze az övét, én pedig csak bámulom az arcát. Amikor azonban ránézek összekulcsolt ujjainkra, a lélegzetem is eláll. Ott van. A bal kézfején, halványan ott virít egy V alakú sebhely. Látványosan lesápadok. Harry rám néz, majd a kezünkre. Mikor feltűnik neki, mit bámulok tekintete elsötétül és elhúzza a kezét. Én némán ejtem az ölembe az enyémet és fapofával meredek előre. Harry felsóhajt és beletúr a hajába.
- Miket hallottál? - kérdezi unott pofával. Válaszul csak nyelek egyet és óhatatlanul pillantok újra a sebhelyre.
- Megnyúzás? Rablás? - elkerekedett arckifejezésemre csak gúnyosan elvigyorodik. - Szóval ezeket nem...és, hogy köröz egész Vegas? - nem tudom, válaszolnom kéne-e. Arca idegessé válik. - Válaszolj! - csak ijedten bólintok.
- Óó és azt, hogy felégettem anyámékat? - állkapcsa megfeszül - A diliház megvan, nem? - kérdi végül még dühösebben és székét hangosan kitolva, kirohan a kávézóból. Gondolkodás nélkül felállok és utána sietek.
- Ramsay! - kiabálok utána, de mintha meg se hallaná, gyalogol tovább a járdán. - Ramsay!
- Mi az? - fordul meg hirtelen, aminek következtében majdnem nekimegyek. - Mit akarsz tőlem? Úgyis tudsz mindent, nem Jane Davis? Jobban ismersz, mint én magamat -forgatja meg szemeit.
- É-én nem..
- Mit nem? Jaj Jane, csak felejts el mindent és..mindegy.
- Hallgass már meg! Nem akartam elhinni semmit, oké? Amióta ismerlek mindenki azt szajkózza, hogy húzzak a közeledből, de én maradtam. Csak..a sebhely..én meg azt hittem..- nem tudom befejezni a mondatot. Olyan idióta vagyok.
- Azért mégis majdnem szívrohamot kaptál tőle. - állkapcsa még mindig feszes, de szemében inkább mintha csalódást látnék.
- Sajnálom.. - próbálkozom végül.
- Nem kell. Mindenki ezt csinálja. - rántja meg a vállát. - Csak valamiért azt hittem, te nem fogod.
- És most mi lesz? Soha többé nem állunk szóba egymással? - kérdezem féloldalas mosollyal, de Harry nem díjazza a humorom.
- Miért, mit akarsz még tudni? Kérdezz meg bárkit, fejből tudja, hány embert gyilkoltam meg. - tárja szét karjait. Hát, persze, hogy nem igazak a pletykák. De én hülye, bedőlök mindennek.
- Olyat mondj, amit senki sem tud! - kiabálok rá, de ő csak nevetve, csalódottan megrázza a fejét és hátat fordítva elindul.
Éjjel nem tudok aludni. Talán kicsit sírtam is, de nem tudok rájönni miért. Lehetetlen, hogy így szívemhez nőtt volna a göndör, de már most hiányzik. Hirtelen a telefonom pittyenéssel jelzi, hogy SMS-em érkezett. Az üzenetben csupán pár szó áll, de mégis megmelengeti a szívem.
Zongorázom. Azt csak egy lány tudja..
Ramsay
