Muszáj szereznem egy kávét. A nap lemenőben van és nagyjából fél óra múlva indulnom kéne dolgozni. Gyorsan felkapom a bakancsomat és a táskámat, majd megindulok a legközelebbi kávézó felé. Miután halálra rémülve estem be Petehez azon a reggelen, mindent elmeséltem neki Nicolasról. Pete és a banda pedig válságba került, miután az a szemét eltűnt. Azóta senki sem látta. Biztos rájött, hogy nem fogom tartani a számat. Megérkezem a kávéházba. Két vaníliás kávé elfogyasztása után, úgy látom jó lenne elindulnom. A bárban Maya és a többi pultos lány is egy-egy kedves mosollyal köszönt. Teljesen átlagos az éjszaka, nincs túl nagy forgalom és egy ismerősbe se botlok bele. Hajnali 1 körül Maya haza is enged. Kilépek a klubból majd hazafelé veszem az irányt. Az utcák szinte teljesen kihaltak, csak a halk lépteimet hallom. Sorban haladok el az este felkapcsolt magányosan álldogáló lámpaoszlopok mellett. Tőlem balra pár méterenként sikátorok sorakoznak. Mikor elhaladok az egyik mellett, mintha valami mozgást észlelnék. Valószínűleg képzelődöm, úgyhogy nyugodtan haladok tovább. Ám hirtelen egy nyirkos kéz tapad a számra és beránt a szűk utcába. Kapálózok és próbálom megütni az illetőt, de semmit sem érek el vele. Sikítok, de a keze eltompítja a zajt és az amúgy is sivár utcán nem hallaná senki. Teljesen kétségbe esek amikor egy ismerős hang suttog dühösen a fülembe.
- Tönkre tetted a karrieremet te cafka. - az alkohol szaga csak úgy dől a leheletéből - most majd megtanulod, hogyan tartsd a szád!
Nicolas durván nekilök a falnak, mire torkomból egy erőtlen nyögés tör fel, de nincs időm segítségért kiabálni, mert számat szorosan bekötözi nyakában lógó kendőjével. Végre látom az arcát. Szeme karikás és még rémisztőbben néz ki, mint legutóbb. Előránt egy kést szemem pedig kikerekedik a félelemtől. Az adrenalin dolgozik bennem és minden erőmmel szabadulni próbálok, de reménytelen. Kezdek fáradni és minden bizonnyal ez a célja. A kést lassan végighúzza az arcomon én pedig ledermedek. Riadt tekintetem láttán csak önelégülten mosolyog. Aztán elkezdek félni. Nagyon. Amikor a felsőm aljától kezdve nekilát kettévágni a pólómat egész testemben remegek. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve jó erősen tökön térdelem, de alig rezzen meg rá, inkább csak még dühösebb lesz. Állkapcsát megfeszítve tekint rám és fejemet erőteljesen belevágja a falba. Gyötrő ordítás tör fel belőlem fájdalmamban, az ájulás szélén állok, ő meg csak kinevet és folytatja kínzásom. Szemeimet lehunyom és remegve zokogok csendben.
- Hey! - félájult állapotomban fel se fogom az idegen hangot. Egy pisztoly kattanását hallom. -Húzz innen! Most!
- Ramsay... - Nicolas suttogja meghunyászkodva és elenged. A váratlan mozdulat miatt összesek, mivel eddig gyakorlatilag ő tartott.
- Nem hallottad?! Még mindig enyém a város szóval hordd el magad! - kinyitom a szemem, hogy erre a titkos Ramsay vezetéknevű alakra nézhessek. A sötétben lényegében annyit tudok kivenni, hogy magas és kócos, sötét haja van. Nicolas lassan eloldalog tőlem és a srác felé veszi az irányt. Mikor odaér közel hajolva hozzá beszél.
- Mintha te nem vettél volna már részt ilyenekben.
- Ne kötekedj velem, főleg, ha fegyver van nálam! Nőket pedig sosem.. - a beszélgetésük kezd elmosódni a fejfájásomtól. Becsukom a szemem és mire kinyitom, Nicolas már nincs sehol csak a titokzatos férfi áll előttem. A pisztoly már nincs a kezében. Lehajol hozzám majd kezét arcomra simítja. Megrándulok a fájdalomtól, amit a Nicolas okozta sérülések érintése okoz, mire állkapcsa megfeszül.
- Rendben vagy? - kérdezi. Arca kifejezéstelen ahogy tekintete enyémbe mélyed.
- Persze, nem látszik? - remélem a szarkasztika kivehető a hangomból. Válaszul kapok tőle egy féloldalas mosolyt. Megdördül az ég, mire mindketten felnézünk. Aztán megérzem az esőcseppeket az arcomon.
- Hazajutsz? -kérdi.
- Azt hiszem..- viszont válaszomat egyből megcáfolom azzal, hogy miután megpróbálok felállni, összecsuklom. Ramsay sóhajt egyet majd beletúr hajába. Nem is kócos, csak göndör. Bőrkabátját leveszi majd vállamra teríti, azzal menyasszonyi stílusban felemel. Pár perc séta után megérkezünk egy fekete, lesötétített ablakú autóhoz. Ramsay kinyitja az ajtót, majd finoman betesz az anyósülésre. Elárulom neki a címem és hazafuvaroz. Nem jó ötlet megbízni egy vadigenben és beülni vele egy sötét autóba, de jelenleg nincs nagyon más választásom, ha ma haza akarok jutni, ráadásul megmentett. Annyira nem lehet szörnyű ember. Miután megérkezünk, kisegít az autóból. Mikor sikerül megállnom a lábamon visszaül. Még időben jut eszembe valami, így bekopogok az ablakon, mire ő lehúzza és kérdőn tekint rám.
- Hogy hívnak? - úgy tűnik kérdésem meglepi, majd titokzatos mosollyal az ajkain válaszol.
- Harry Ramsay. És kegyedet?
- Jane Davis.
- Ez esetben, Jane Davis van egy rossz hírem. Jössz nekem eggyel. - egy kacsintással beindítja a motort és elhajt mellőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése